A Sun nyílt archiválási rendszerei: A skálázható, nyílt archiválási technológiák kisebb hely- és energiaigényűek, így mindenki számára elérhetővé teszik az archiválást.

Írta: Lisa DiCarlo

2008. február 28. – Digitális archívumokra egészen mostanáig csak a sok ügyletet lebonyolító, nagy adatsűrűsséggel dolgozó számítástechnikai környezetben volt szükség, például nemzetközi bankok, kutatóintézetek és filmstúdiók esetében, de ma már szinte minden vállalati tárolási stratégiában fontos szerepet játszanak. „Manapság a számítástechnikai szervezetek három fő archiválási nehézséggel szembesülnek” – mondja Dave Kenyon, a Sun adattárolási termékek menedzsmentjéért és marketingjéért felelős alelnöke. „Ezek a hálózaton keletkező, robbanásszerűen növekvő adatmennyiség tárolása, a hatalmas adatmennyiség megőrzése kellő ideig, olykor örökre, a szaporodó kormányzati szabályozásoknak megfelelően, illetve az adatok hatékony megkeresése és visszanyerése.” Hozzáteszi, hogy ezeknek a szervezeteknek folyamatosan csökken a költségvetése.

A Sun kibővíti archiválási eszközeinek lemezes, szalagos, szoftveres rendszerekből és szolgáltatásokból álló kínálatát, így az eddiginél is több szervezet számára teszi elérhetővé a vállalati archiválás csúcstechnológiáját. Az új Sun StorageTek SL3000 moduláris könyvtárrendszer, a Sun StorageTek T9840 szalagos meghajtó és a Customer Ready Content Infrastructure System (CIS) 3.0 többszintű tárhellyel rendelkező archiválási eszköz hatékony, költségkímélő és környezetvédő megoldást jelent. Ezen felül a Sun nyílt forráskódúvá tette a Sun StorageTek 5800 rendszert, így a szervezetek egyedi igényeiknek megfelelően alakíthatják ki tárolószoftverüket.

Sun StorageTek 5800 rendszer, képgaléria

Képgaléria megtekintése

A Sun StorageTek 5800 rendszer képgalériája

„Senki sem kínál olyan archiválási megoldásokat, mint a Sun" - mondja Kenyon. „Míg a többi forgalmazó pénzért értékesíti szoftvereit és hardvereit, mi ingyenes rendszereket kínálunk egyedi tulajdonságokkal, melyek segítségével különböző lemezek és szalagmeghajtók használhatók rendkívül intelligens módon.” A Sun archiválási megoldásai lehetővé teszik, hogy a Sun CIS vagy a nemrég nyílt forráskódúvá tett Sun Honeycomb StorageTek 5800 rendszer segítségével mindenki személyre szabhassa vállalata tárolási konfigurációját.

A Sun skálázható, hatékony és nyílt digitális archiválási megoldásaival a vállalatok gazdaságossá tehetik számítástechnikai részlegeiket. Ezek a rendszerek tízszer skálázhatóbbak, 50 százalékkal kisebb helyigényűek és tízszer energiatakarékosabbak, mint a konkurens termékek. A Solaris ZFS fájlrendszer hozzáadásával a szervezetek létrehozhatják a létező legkezelhetőbb, legintelligensebb és legbiztonságosabb digitális archívumot.

 


Áramvonalas üzleti tevékenység
Az üzletmenet fejlesztése és teljes ügyfélkép a Sun SOA megoldásaival
Kapcsolat Sun Magyarország Hírek Álláshirdetés Adatvédelem Terms of Use Védjegyek Copyright Sun Microsystems, Inc.