Sun Microsystems-ről

A Sun Microsystems 1982-es megalakulása óta a céget egyazon jövőkép – „A hálózat maga a számítógép” – hajtotta előre. Mára a Sun a nagyvállalati hardverek, szoftverek és szolgáltatások vezető szállítójává vált szerte a világon. Fennállása óta mindvégig arra törekedett, hogy biztosítsa ügyfelei számára a hálózati informatika nyújtotta előnyöket, nyílt, rugalmas és méretezhető, a szervezetek információs igényeit maradéktalanul megoldani képes rendszereket hozzon létre.

Huszonnégy évvel ezelőtt a Sun már átlátta a világ „behálózásának” akkor még utópiaként ható lehetőségeit: jóval a világhálót testközelbe hozó World Wide Web megjelenése előtt feltalálta a hálózati számítástechnikát. Helyes „jóslatát” igazolva később sok tízezer szervezet és annak sokmilliónyi fejlesztője ismerte fel e technika ígéretes lehetőségeit, és azokat valóra váltva seregnyi új vállalkozás jött létre, mélyreható társadalmi változásokat indítva el. Mindennek köszönhetően mostanra a Föld ökoszférája mellett a bolygónkat átfonó informatikai hálózatok „ökoszisztémája” is kialakult.

A Sun számára az innováció életelv, amely mindent áthat és mindent meghatároz a működésében. A cég áttörő újításai képezik a gerincét az emberiség eddigi legnagyszerűbb technikai alkotásának, a globális hálózati ökoszisztémának, amely ötletek számos területen eredményeztek paradigmaváltást. A Sun sikerességét bizonyítja, hogy szakemberei és a vállalat technikai, technológiai megoldásai működtetik a világon a legkomolyabb igényeket támasztó és leghatékonyabb nagyvállalatait.

A Sun határozottan kiáll a nyílt közösségek mellett; meggyőződése ugyanis, hogy hihetetlen erőket szabadít fel a hasonló gondolkodású „látnokok” egymásra találása. A Java-technológia, a Java Community Process, az OpenSolaris, az OpenOffice, a NetBeans, a Project Looking Glass, a Liberty Alliance Project, a Jini, a JXTA és a Java.net mind a konvenciókkal szembe szálló, a képzeletet megragadó és az innovációt ösztönző kezdeményezés, amely körül már számos közösség virágzik. A Sun 14 millió sornyi forráskóddal (köztük olyan később szabvánnyá vált technológiákkal, mint az NFS), valamint több mint 1500 szabadalom megosztásával (az OpenSolaris kezdeményezés révén) járult hozzá ezekhez a mozgalmakhoz és a fejlesztői világközösség sikeréhez.

A vállalat mindig is hitt abban, hogy a hálózat nem ismer korlátokat. Ehhez a tudását, a termékei egyszerű és biztonságos működését, a szakértelmét, valamint a Java-fejlesztőktől a technológiáit a termékekbe beépítő gyártókig, a nagyvállalati végfelhasználóktól a nyílt forráskódú mozgalom aktivistáiig számos közösségen átívelő kapcsolati hálózatot kínálja.

Download the report by Forrester Research
Enterprise Role Management's role in security and compliance
Friss hírek és információk a Sun Hírlevelek segítségével